Megérkezés Auschwitz / Birkenau-ba (1944 június 29.)
Danuta Czech a „Kalendarium der Ereignisse im Konzentrationslager Auschwitz-Birkenau 1939-1945” c. könyvében 1944. június. 29-re a következő bejegyzést tette:
„1944. június 29
Egy magyar RSHA (Reichssicherheitshauptamt- Eichmann hivatala) transzportból, a szelektálás után 150 zsidót, az A-15069-töl A-15218-ig terjedő megjelöléssel, fogolyként a táborban helyeznek el. A fiatalok és egészségesek egy része – valószínűleg – tartalékként (depót Häftling) kerül a táborba. A többit gázkamrában ölik meg.
A-8270-töl A-8273-ig terjedő számokat négy ikerlány kapja meg, akiket Dr. Mengele a magyar zsidó nők közül választott ki.
A regisztrált A-8270/71 Weisz Anna és Katalin (neológ), A-8272/73 Stern Lea és Hajnal (ortodox), mindkét ikerpár a csabai zsidók hitközséghez tartozott.
A Danuta Czech által említett RSHA transzport amint az több tanúvallomásból és Glaser Leó listájából is kiderül, minden valószínűség szerint nem egy, hanem négy transzport volt: Szeged (3’199 személy), Kecskemét (2’642 sz.), Nagyvárad (2’819 sz.) és Békéscsaba (3’118 sz.), összesen 11’718 személy. Glaser Leó a ruharaktár Kápója szerint a négy magyar transzportot említ, ezekből 838 férfi lett munkaképesnek ítélve, és mint regisztrált, vagy mint Depot-Häftlingek kerültek a táborba.
Megérkezésünk után azonnal el kellett hagynunk a vagonokat -. mondván, hogy a csomagokat utánunk fogják hozni – mindent hátrahagytunk. Ezzel a transzporttal jött apai ágról – nagyanyám (81 év), édesanyám (48 év), én (14 év), nagynéném Malvin (40 év) Tibor (Tibi) fia (15 év), a másik nagynéném Rozsi (33 év) fiai Józsika (7 év) és Péterke (3 hónap). Ebből a nyolc személyből csak unokatestvérem Tibor és én éltük túl a Shoát.
A vagonok elhagyása után azonnal elválasztották a férfiakat és nőket, ötös sorokba sorakozva kezdődött az első szelekció a „rámpa”-nál. Sajnos arra a pillanatra, amikor elválasztottak édesanyámtól nem tudok visszaemlékezni. Tibi unokatestvéremet és engem is a munkaképesek közé osztottak be, ahogy hetekkel később megtudtam édesanyám is a munkaképesek közé lett beválasztva. A szelekció után ötös sorokban masíroztunk a BIIc és BIId táborok közti úton a szauna épülete felé. Az utat mindkét oldalán magas szöges drótos kerítés, és mély árok választotta el a táboroktól. A tábor lakói kérték, hogy amink van, dobjuk át nekik, mert semmit nem vihetünk be magunkkal a táborba. Többnyire nem hittünk nekik, s mindenki görcsösen ragaszkodott ahhoz a kevéshez, amije még volt.
Pictures from Tibor Hirsch 1984
«lóistálló» typusú Barak keresztmetszete, amit a német hadsereg a lóistállóként használt, szolgált részünkre mit lakóbarak, mosdóhelyiség és latrina. 40,76 x 9.56 m
Goebbels Kalendárium.
A szelekciót a vasúti rámpánál gyakran megírták, hiszen ezen minden Auschwitz-Birkenauba érkező keresztülment. Kevésbé volt feltűnő és így ritkábban lett megemlítve a szelekció, amikor transzportokat állítottak össze és a szakembereken kívül kerestek még könnyebb testi- vagy földmunkára is embereket.
Nem tudom, hogy már akkor ismertem a „Goebbels Kalendárium” kifejezést, gyakran voltak zsidó ellenes akciók a zsidó főünnepeken, szombaton, amikor a kommandók visszatértek munkahelyükről, vagy amikor a „Krankenrevier”-böl, a kórházból összeszedték a gyengéket, a munkaképteleneket. Kétlem, hogy a szelekciók és a zsidóünnepek összeesése véletlen volt, minden valószínűség szerint szándékos volt.
1944. szeptember 27-én, Jom Kippur napján – 8 héttel a cigányok megsemmisitése után – egy újabb szelekcióra került sor a BIIe cigánytáborban. Ez alkalommal a fiatalok kerültek sorra, talán 2-3000 fiatalnak – túlnyomórészt magyarok – kellett „Appell”-ra sorakozni. Dr. Mengele parancsára egy léc lett talán másfél méter magasan felerősítve, s ez alatt kellett átmennünk. Akik alacsonyabbak vagy gyengének tűntek, azokat egy csoportba gyűjtötték, az erősebbeket, munkaképeseket egy másikba. Tekintve, hogy lassan már 3 honapja Birkenauban voltunk, fogalmunk volt arról, hogy milyen sors vár a kiszelektáltakra, s így érthető, hogy mindent megpróbáltunk, hogy az erősebbek, egészségesek, munkaképesek közé kerüljünk.(Joseph Kleinman ismertette az Eichmann per 68. ülésén a szelekciót, és hogy hogyan sikerült neki megmenekülni). A szelekció végén kb. 1200 fiatal lett a 21.-es és 25.-ös Barackban elkülönítve. Én is a gyengébbek, a kiszelektáltak közé kerültem. Nem tudom, hogy meddig voltunk elkülönítve, hogy aznap vagy másnap, néhány magasabb rangú személy jött, köztük – ha jól emlékszem – Prof. Epstein, a prágai egyetem egykori professzora is, és kiválasztott a mi Blokkunkból 21 még egészségesebb, munkaképes fiatalt, köztük engem is. Igy mi visszatérhettünk a barakkunkba, hogy a másik barakkban is egy hasonló jellegű utószelekciót csináltak, azt nem tudom.
Néhány nappal később, november 7.-én f a „Sonderkommando” tagjai ellázadtak – azok a foglyok, akik a gázkamrában és a krematóriumban dolgoztak. Általában az ott dolgozókat hat hónaponként meggyilkolták és újabb foglyokkal helyettesítették őket. Mivel a transzportok száma ekkor már erősen lecsökkent, a kommandó tagjai is felkészültek a közeli halálukra, de életüket nem akarták harc nélkül feladni. Az UNION muníciógyárból kicsempészett robbanóanyaggal a IV.-es krematóriumot felrobbantották, s igy üzemképtelenné tették. A lázadókat túlnyomórészét megölték, csak egy kis része élte túl a lázadást, de három krematórium továbbra is munkaképes maradt.
Röviddel a Sonderkommando lázadása után – október 10-én, Szimhat Tora napján – egy újabb szelekcióra került sor a cigánytáborban. A szelekció körülményeire nem emlékszem, valószínűnek tartom, hogy egyedi válogatás nélkül a fiatalokat a 11-es és 13-as barakkba, zárták. Tibi unokatestvérem – aki majdnem megérkezésünk óta a 11-es Blokk Blockältesterének „Pipel”-je (csicskása) volt, valamilyen módon értesült, hogy én is a 13-as blokkban a kiszelektáltak közt vagyok, s hogy hogyan azt máig sem tudom, elintézte, hogy átkerüljek a 11-esbe. Megokolása az volt, hogy a11-esben is kiszelektáltak vannak, de olyanok, akik munkatáborban lettek szelektálva, s így számított egy utószelekcióra, vagy csak engem akart vigasztalni, nem tudom. Adott valamit enni, inni, vizet, szappant, hogy meg tudjak mosdani, zakót, hogy ápoltabbnak nézzek ki és így az esélyeim egy esetleges utószelekciónál jobbak legyenek.
Egy utószelekcióra a táborban nem került sor. Tekintve, hogy feltételeztük, hogy milyen sors vár ránk, éjjel néhányan megpróbáltak a tetőszellőző nyílásán keresztül kiszökni, ami egy párnak sikerült is. Az eset következménye az volt, hogy a Blockältester jelentette az esetet és hogy a körülmények közt nehéz fegyelmet tartani, s így a szokástól eltérően, nem éjszaka, teherautókon, hanem nappal ötösével felsorakozva, szigorú felügyelet és kutyák kíséretében masíroztunk az V. krematórium épületéhez. Betereltek a vetkőző helyiségbe, ahol a ruháinkat rendezetten felakasztottuk. Váratlanul megjelent egy pár katonatiszt és néhány tornagyakorlatot kellett csinálnunk, hogy kondíciónkat bemutassuk, ezután a talán 640 fiú közül 51-et még munkaképesnek találtak. Felszólítottak bennünket, hogy gyorsan öltözködjünk fel a hátrahagyott ruhaneműkből, mialatt a többiek egy ajtón keresztül elhagyták a termet. Amikor kiléptünk, az épület és a kerítés közt egy újabb csoport várt, valószínűleg a fiuk a 13-as blokkból. Felismertem köztük egy nálam pár évvel idősebb, a 16 esztendős városbeli ismerősömet R. Alfrédet.
1945. július 5. és október 20. között megjelent 5 kiadása a „Hírek az elhurcoltakról“ c. újságnak ahol a DP (menekült) táborokban tartózkodó, hazatérésre várok, nevei vannak felsorolva. A következő Csabaiak szerepelnek a listán:
Hirek az Elhurcoltakról
